Előadás gróf Esterházy Jánosról

.

„Csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.”

Gróf Esterházy János bizonyságtevő életútjáról és haláláról

– Gróf Esterházy János nekünk felvidéki magyaroknak azt jelenti, mint az erdélyieknek Márton Áron püspök. Nemzetünk legtisztább vértanúi között van a helye – jelentette ki Molnár Imre történész, diplomata 2014. február 23-án az Erdélyi Gyülekezet által szervezett könyvbemutatón. A Reménység Szigetén megtartott elmélkedő emlékezésen Molnár Imre felidézte a felvidéki politikus életútját és mártírhalálát. A történész szerint Esterházy Jánost háromszor kísértette meg a Gonosz, mindháromszor nemet mondott. A mélyen hívő, keresztény államférfi két eszme mentén élte életét, mely két akkori zászlón olvasható, az egyik: „Istennel a magyar jövőért”, a másik „E jelben győzni fogsz!”.  

Gróf  Esterházy János szlovákiai magyar politikus 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. 1932-ben azOrszágos Keresztényszocialista Párt elnöke lett, s elsőként követelte magyar egyetem felállítását. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Horthy Miklós kormányzó kassai bevonulásakor felszólította a magyar vezetést: adják meg a szlovák kisebbségnek a jogokat, amelyeket ő Prágától a magyaroknak kért, s szót emelt a magyar csendőrök brutalitása ellen is.

Első kísértése ekkor érte, Budapestre távozhatott volna, s fényes politikai karrier állhatott volna előtte. Ehelyett a Magyar Párt elnökeként Szlovákiában maradt és védte 70 ezer magyar érdekeit – mondta Molnár Imre, majd így folytatta: – Fábry Zoltán a fasizmus egyetlen szlovákiai ellenfelének nevezte; a zsidók deportálását előíró törvényt 1942-ben a pozsonyi parlamentben egyedül ő nem szavazta meg. Szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen, a szövetségesekhez a svájci követségen át juttatta el memorandumát. Ekkor „Középe-Európa legbátrabb politikusának” nevezték. A nyilas hatalomátvétel után Budapesten bebörtönözték, 1944 végén szabadult s bujkált a Gestapo elől.

1945 tavaszán az új csehszlovák hatóságoktól maga és a rábízott magyarok nevében a magyarság védelmét kérte, s tiltakozott a kassai kormányprogram magyarellenes pontjai ellen. Ekkor történik vele a második kísértése: egy német tiszt felajánlja neki, hogy Őt és egész családját Nyugatra menekíti. Lánya is próbálja meggyőzni ennek helyességéről. Ő azonban nem akar a nyugati emigráció tagja lenni, pedig Molnár Imre történész szerint itt már a szabadság vagy rabság között kell választania.

Esterházy János becsületes ember volt. 1945. április 20-án önként felkereste Pozsonyban Gustáv Husák kommunista belügyi megbízottat, látogatásával is hangsúlyozva: bűntelennek tartja magát, s azért jelentkezik, hogy a hatóság ne feltételezhesse róla, hogy rejtőzködik vagy szökni akar. Husák – a történelem fura fintora: a kommunista kapcabetyár az ötvenes években néhány évig elvtársai jóvoltából egy börtönben raboskodik Esterházy Jánossal! – megköszöni a látogatást, letartóztatja a grófot, átadja a szovjet megszállóknak, akik elhurcolják a GULÁG-ra. Útközben címeres ruháját letépik róla, s szinte meztelenül egyetlen zubbonyban érkezik a halál-táborba, ahol tíz év javító-nevelő munkára ítélik és egy szibériai ólombányába száműzik. Amikor négy év múlva hazazsuppolják, hogy az időközben távollétében meghozott halálos ítéletet Pozsonyban végrehajtsák, 1949 májusában rövid időre kórházba kerül, viszonylag szabadabb körülmények közé. Rokonai nógatják, éljen a lehetőséggel, szökjön meg, barátai zárt diplomata kocsin menekítenék Bécsbe. De egy becsületes, magát bűntelennek valló ember nem szökik meg, itt mond ellent a harmadik kísértésnek. Pedig itt már az élet vagy halál között kell választania – mutat rá a történész.

Gróf Esterházy János magyar ember volt. Szenvedett szibériai lágerekben, távollétében halálra ítélték Csehszlovákiában, hazatoloncolták, ide-oda hurcolták csehszlovák börtönökben, évekig sanyargatták szigorított fogságban a nagybeteg embert. A  haláláig hívő keresztény ember csonttá-bőrré soványodva, negyvenhét kilóra fogyva is hitte: „az isteni igazságszolgáltatás elől nem térhet ki senki, ha talán el is kerüli az emberi igazságszolgáltatást, és megtanulhattuk azt is, hogy csak olyan törekvés jut diadalra, amelynek mártírjai vannak.”

A szlovák Nemzeti Bíróság 1947. szept. 16-án, egyetlen ülésen, mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében halálra ítélte. A súlyos tüdőbetegként hazaérkező Esterházy „elnöki kegyelemben részesült” és életfogytiglant kapott. Testvére Prohászka Ottokár: Keresztút című művét vitte be neki a börtönbe, amit Esterházy János teleírt szenvedéseinek történetével. A magyarság szenvedéseit magára vállalva tragikus életútja eggyé vált Krisztuséval, akibe élete során mindvégig kapaszkodott…

A mirovi börtönben halt meg 1957. március 8-án. A holttestet elhamvasztották, s még a maradványokat sem adták ki a családnak. Hamvait ma is keresik, nevét negyven évig le sem írhatták.

Gróf Esterházy János életútja példa arra, hogy nemes célokért, nemzetük jövőjéért bátor emberek akár az életükkel is készek áldozni. A magyar arisztokráciában számos példa van erre. Olyanok, akik tudták, hogy a hatalommal nem csak jogok, de kötelességek is járnak. Ilyen volt Esterházy János, aki a Trianoni békediktátum után sem hagyta el szülőföldjét, s mint szlovákiai magyar politikus szállt síkra a magyarság és a kisebbség jogaiért.

Molnár Imre történész szerint: Gróf  Esterházy Jánosnak egyetlen „bűne” volt: – A tömeggyilkos nácikat éppúgy megvetette, mint a tömeggyilkos kommunistákat, a népirtó Hitlert éppúgy, mint a népirtó Sztálint. „A szlovákiai magyarság csak magyar. Keresztény és nemzeti alapon állunk, de a nyilaskeresztes beállítottság épp oly távol idegen számunkra, mint a bolsevisták sarlós kalapácsa.”

Gróf Esterházy János magyar, keresztény és becsületes ember volt a XX. században. Ezért gyűlölték a nácik (németek, szlovákok), ezért gyűlölték a kommunisták („szovjetek”, kommunista magyarok, szlovákok).

A szenvedésekkel teli tragikus életút ismertetése után mi is állíthatjuk: gróf Esterházy Jánosnak legtisztább magyar vértanúink között van a helye!

A könyvbemutatót megelőzően Kassai Gyula lévai református lelkész hirdette Krisztus igéjét, aki épp Esterházy János életútjára utalva mondta: – Tudnunk kell áldozatot hozni az igazságért és a magyar jövőért! Akkor is, ha nem mi aratjuk le munkánk gyümölcseit. Felidézte a lévai református gyülekezet 100 évvel ezelőtti cselekvő munkáját, amikor 1908-ban az elődök iskolaalapításba kezdtek, ennek értelmében építettek egy bérházat, melynek bevételéből biztosították a tanítók fizetését és a diákok tanulását. Majd jött Trianon, később 1945, s a lévai közösséget is megtizedelték. Ki tudja hányszor… 1991-ben, majd 100 év múlva, a kommunista rendszer végén kapták vissza az egyházak elvett vagyonuk egy részét, melyből ismét megkezdhették az oktatást. A lévai református közösség azóta ismét gyarapodik, a gyülekezet tagjai bíznak a Jóisten erejében. Ahogy mondta Kassai Gyula: – A Jóisten mindig eléri célját. Ha hűségesek vagyunk, akkor minket bíz meg a szolgálat lehetőségével, ha nem vagyunk hűségesek, mást állít a helyünkre, de az Úristen kegyelme megkerülhetetlen. – Betöltjük-e küldetésünket a XXI. században? – tette fel a kérdést a református lelkész, majd prédikációjában rámutatott: – Adósok vagyunk Esterházy Jánosért! De akinek van küldetéstudata, a Jóisten is melléáll, ezért mindig bátran valljuk meg hitünket! Így tesznek a Lévai Református Egyházközség tagjai is, akik ma is küzdenek jogaikét, és tudják küzdelmük nem hiábavaló – zárta gondolatsorát Kassai Gyula református lelkész.

Frigyesy Ágnes

A szerző felvételeivel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük