You are currently viewing Pécsi L. Dánielné Viosz Ágnes temetése

Pécsi L. Dánielné Viosz Ágnes temetése

  • Post author:
  • Post category:Cikk

Augusztus 2-án a Reménység Szigetén ökumenikus temetési istentiszteleten búcsúztunk el Pécsi L. Dánielné Viosz Ágnes asszonytestvérünktől, akit hosszú szenvedés után, életének 74. évében hívott haza Teremtő Istenünk.

A vigasztalás igéjét dr. Kis Boáz református lelkipásztor hirdette az Énekek Éneke 2. részének 1-2.versei és a Prédikátor könyvének 12. részéből a 7/c-9.versei alapján. Az Énekek Éneke a Sáron mezejének legszebb virágait említi, a rózsa szépségét, valamint a tövisek között is virágzó liliomot. Példázza ezzel Pécsi L. Dánielné Viosz Ágnes tartalmasan szép életét. A Prédikátor könyvének versei a szépség és az értékes tárgyak elmúlásáról szólnak, amit mindenkor felülmúl az a tény és teljes vigasztalás, hogy a lélek visszatér Istenhez, aki adta azt az embernek.

A gyászbeszéd ezután az emberek örök életért való eredménytelen emberi küzdelemről szólt, idézve a Krisztus előtt élt latin gondolkodó mondását. ,, Non omnis moriar”-magyarul: ,, Nem halok meg egészen.” Vagyis: nem minden múlik el belőlem. Csak hát az nem mindegy, hogy mi az, ami nem múlik el. A kérdésre kétségbeesett válaszokat mondtak a nagy gondolkodók (J. P. Sartre, Simone de Beauvoir, Szókratész, Ady E. Juhász F.) Erre figyelmeztet mindenkit az a nagymama, aki intette Baumgarten díjas unokáját a következőképpen: ,Ne feledd, kisfiam, ha semmi nincs is a világon, Isten akkor is létezik.”

A személyeknek szóló vigasztalás ezután a férjhez, a felnőtt gyermekekhez, a szépszámú unokákhoz, a rokonokhoz és az elhunyt szeretett ismerőseihez szólt, egy-egy részvétet kifejező –költemény idézésével. (Áprily L. Keresztúry D., Kárász I., Dsida J.)

Az igehirdetés vigasztalása végül az Istenhez visszatérő lélek öröklétéről szólt, úgy, mint ami a legnagyobb vigasztalás minden ember számára ma is.

Dr. Berán Ferenc római katolikus esperes-plébános az emlékezés kötelezettségéről beszélt az evangélium igéi alapján. A sírnál a vigasztalás igéit Dr. Fazekas István református lelkipásztor, az Erdélyi Gyülekezet vezető lelkipásztora olvasta fel.

A temetésen zenével, szavalattal és emlékbeszéddel szolgált: Szabó István lantművész, Szabó András és Baranyi Krisztina előadóművészek, Földesi László felvidéki pánsípos, Petrás Mária Kossuth-díjas népdalénekes és Döbrentei Kornél Kossuth-díjas költő.

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.” (Jel 14,13)