Örökkévalóság vasárnapján Dr. Fazekas István vezető lelkész hirdette Isten igéjét az 1Sám 29 válogatott versei alapján. Dávid története arra is megtanít bennünket, hogy életünk mélypontján, amikor úgy látjuk, hogy nincsen kiút, amikor csak rossz döntést hozhatunk, Istenre kell bíznunk ügyünket, odaszánni neki teljes életünket. Isten kegyelme megismerteti velünk a szabadítást. A sötétség, ami beburkol bennünket egyszer csak világosodni kezd. Mi, keresztyének ismerjük a mi szabadítónkat, a Jézus Krisztust, s szeretnénk mindig Vele lenni. A Vele való lét az örökkévalóság.

Az Erdélyi Gyülekezet az Örökkévalóság vasárnapján szokott megemlékezni az 1989-es romániai forradalom magyar és román mártírjairól. Istentiszteletünkön, az igehirdetés után Szilágyi Zsolt, az Európai Szabad Szövetség alelnöke, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform alelnöke, volt temesvári egyetemista mondott emlékbeszédet, s idézte fel a 35 évvel ezelőtti temesvári eseményeket. A szép és felemelő szavak után megkoszorúztuk a romániai forradalom magyar és román mártírjainak kopjafáját.

Az ünnepség után felköszöntöttük Erdődi István főgondnok urat, aki november 26-án ünnepli 56. születésnapját. A gyülekezet tagjai a 136. zsoltár 3. versének eléneklésével kérték Isten áldását életére.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak nem árt a második halál.” (Jel 2,10-11)