Ma Dr. Zalatnay István tiszteletes hírdetett igét helyettesítve Dr. Fazekas Istvánt, aki serüléséből épül. Pál apostol az Efezusiaknak írt leveléből emelt ki gondolatokat, melyek akkor és most is időszerűek voltak, hiszen az örökérvényű emberi gondok és körülmények most is napi szinten érvényesek.

“Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. Mindarra, amit elítéltek, fény derül, s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog. Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak.”