Nyilatkozat

Az Erdélyi Gyülekezet elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy

2012. április 17-én a Magyar Országgyűlésben Novák Előd a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselője felszólalásában az elmúlt diktatúra ügynökeként próbálta inszinuálni a gyülekezet alapító lelkészét, néhai Németh Gézát.

A magyar református egyháztörténet elmúlt évtizedeit csak valamelyest ismerők számára is közismert tény, hogy Németh Géza a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás talán legkarakteresebb református lelkész személyisége volt. 1956 után ezért volt internáló táborban; 1971-ben azért fosztották meg palástjától, mert templomot akart építeni Érden; ezt követően a „föld alatti egyházba” kényszerülve számos olyan szolgálati ágat indított el, amelyet a hivatalos egyház nem, vagy csak korlátozott módon végezhetett:  a cigánymissziótól elkezdve a kábítószerfüggő fiatalokkal való foglalkozáson keresztül az erdélyi menekültek felé irányuló segítő misszióig. Ez utóbbi meghatározó szerepet játszott a menekültkérdés jogi és politikai kezelésének megváltozásában, ami a kelet-német menekültek ügyén keresztül az NDK összeomlásához és Németország újraegyesüléséhez vezetett.

Mindennek fényében nem kérdéses, hogy Németh Géza „leügynöközése” tipikus példája a bűnös és az áldozat felcserélésének. Tekintettel arra, hogy Németh Géza közel két évtizede meghalt, egyik fia, Németh Zsolt pedig a jelenlegi nagyobbik kormánypárt politikusa, e támadás mögött félreismerhetetlen a pártpolitikai elvakultság.

Az is kétségtelen, hogy ez az elszomorító akció azért történhetett meg, mert a múlt rendszerrel való szembenézés, és ezen belül az „ügynök-kérdés” tisztázása a rendszerváltozás óta várat magára. Ennek elősegítése érdekében szervezett az Erdélyi Gyülekezet már másfél évtizeddel ezelőtt konferenciát e kérdésről, és ez lesz a témája a minden évben megtartott, idén június 3-án sorra kerülő Németh Géza Emlékkonferenciának, melyre a gyülekezet szeretettel vár minden jó szándékú, adott esetben saját korábbi hibájával szembenézni hajlandó érdeklődőt.

 

Budapest, 2012. április 20.

 
[one_half]

Dr. Zalatnay István sk.
református lelkész

[/one_half][one_half_last]

Lovas Józsefné sk.
főgondnok

[/one_half_last]