Az egyházi év utolsó – ádvent előtti – vasárnapja az Erdélyi Gyülekezetben egyúttal megemlékezés a ’89-es forradalom mártírjairól. A tavaly elhelyezett kopjafára évente kerül föl valamelyik mártír városnak és egy-egy magyar, illetve román áldozatnak a neve: idén a marosvásárhelyi Bodoni Sándoré és Adrian Hidoşé.
Az istentiszteleten az igehirdetés textusa Lukács evangéliuma 14. részének 25-27. versei voltak, ahol Jézus így szól: „Ha valaki nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a maga lelkét is, az nem lehet az én tanítványom.” Jézus még a legnagyobb ellenség gyűlöletét sem engedi meg. Beszél azonban az emberhez legközelebb állókéról – ha az azok iránti szeretet elfordítana Istentől, letérítene a helyes útról. Úgy, ahogyan az Őt a kereszt útjától visszatartani akaró Péternek azt mondja, hogy: „Távozz tőlem, Sátán!”. A másik ember szeretete Isten szeretetén kell, hogy alapuljon. Ha a helyére kerül legfontosabbként, előbb-utóbb önmaga ellentétébe fordul. Úgy, ahogyan az az embert legfőbb értéknek tartó ideológiával történt, amelynek megdöntéséért sokak életüket kellett, hogy adják. A „gyűlölet” gonosz érzelmet nem jelent, de határozott kemény elutasítást igen – az erkölcsi világrend megőrzése érdekében. Van, amikor az életet is föl kell áldozni a legfontosabb érdekében; ez a mártírok sorsa. Az ő tanúságtételük arra tanít, hogy akik nem kell, hogy meghaljunk miatta, tudjunk élni érte.
Az istentisztelet után következett a megemlékezés a kopjafánál. Az áldozatok életét és halálát fölidéző szövegek egy szál hegedű hangjaival folytattak párbeszédet.
A megemlékezés után az „ótemplomban” először Smaranda Enache, a magyarságot talán legjobban ismerő, szerető és érte oly sokszor kiálló román közéleti személyiség beszélt: meggyőződéssel, tiszta érzelmekkel és világos gondolatokkal. Veres Emese Gyöngyvér az emlékezetkultúra etnográfiai antropológiai törvényeinek összefüggésébe helyezve beszélt a ’89-es forradalom és mártírjainak emlékezetéről – számos gondolattal segítve az Erdélyi Gyülekezett e téren különösen is fontos, sajátos küldetésének folytatását. Ezután maguk az áldozatok özvegyei, Bodoni Margit mellett Pajka Rozália és Tamás Margit idéztek föl a drámai napokat és beszéltek az életüket a szabadságért áldozott férjeikről.
[Tovább a „Megemlékezés Bodoni Sándorról” oldalra]
[Tovább a „További áldozatok” oldalra]
[Tovább az „In memoriam Adrian Hidos” oldalra]
Képek a megemlékezésről
[shashin type=”photo” id=”454,455,456,457,458,459,460,461,462,463,464,465,466,467,468″ size=”small” columns=”max” order=”user” position=”center” crop=”y”]