2015 szeptemberében az Erdélyi Gyülekezet elhatározta, hogy keresztyén kötelessége segíteni a bajba jutott embereken, legyenek azok kárt szenvedett magyar gazdák a Vajdaságban vagy úton lévő nélkülözök. A gyülekezet erre felajánlotta éves költségvetésének egytizedét. A segélyakció célját és elveti az alábbi dokumentum tartalmazza: cikk itt.
A Gyülekezet lelkészének Magyar Nemzet című lapban megjelent írása itt található.
A segélyakció lépései
I. szakasz
– A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem grafika szakos hallgatói, Hegyi Béla tanár vezetésével logokat terveznek, amelyek közül a Barta Lauráé bizonyult a legjobbnak (logo itt)
– Tóthfaluban (Totovo Selo) készült a római katolikus plébánián. Rajta a Kanadai Presbitériánus Egyház elnökségének tagjai, Utasi Jenő atya, Fejsztámer Róbert a Magyarkanizsai Községi Közigazgatás Gazdasági, Pénzügyi és Fejlesztési Főosztály főosztályvezetője és Magyarországról az Erdélyi Gyülekezettől Zalatnay István lelkész és Szőke Gábor munkatárs, valamint Pándy-Szekeres Dávid lelkész, a kanadai egyházi Kárpátalján tevékenykedő misszionáriusa 2015. szeptember 15-én.
A határlezárás napján a kanadai presbiteriánus egyház elnök asszonyával együtt látogattuk meg a határhoz legközelebbi menekülttábort Magyarkanizsán.
– Dr. Zalatnay István, a gyülekezet lelkésze előkészítő tárgyalásokat folytatott a Vajdaságban (képek itt)
– 2015. október 23-án a gyülekezet munkatársai előkészítették a segélyakciót, és elsősorban gyermekholmikat vásároltak (képek itt)
– 2015. október 27-28-án a gyülekezet, valamint a Székely Szeretetszolgálat munkatársai Sidnél meleg ruhával látták el a rászoruló migránsokat (fényképek itt, film itt)
II. szakasz
December 17-én dr. Zalatnay István, a gyülekezet lelkésze, Lovas Józsefné, a gyülekezet főgondnoka, Koryürek Vera és Kriza Dániel presbiter a magyarkanizsai polgármesteri hivatalban adta át adományát a kárvallottaknak. Az eseményről a vajdasági magyarság főbb sajtóorgánumai tudósítottak.
Sajtószemle:
Magyarkanizsa Község weboldala
VajdaságMA Délvidéki hírportál
III. szakasz
A segélyakció harmadik nagy akciójára 2016. május 17-én került sor. A gyülekezet és az együttműködő szervezetek képviselői Csikós László szerb népjóléti államtitkár kíséretében Dél-Szerbiába vittek támogatást. Már Belgrádban tapasztalható volt a népnyelv szerinti „Afgán-parkban” a migránsok számának ismételt növekedése, ha nem is a tavaly őszi szintre. Az ottani találkozások legérdekesebbike egy olyan fiatalemberrel történt, aki egy kicsit magyarul is beszélt, mert Afganisztánban szolgáló magyar katonák között dolgozott korábban.
Az út fő célja a keresztyénség üldözését beszüntető Constantinus császár szülővárosában, Nisben lévő nevelő intézet volt, ahol külön részleget hoztak létre a kísérő nélkül érkezett migráns fiatalkorúak ideiglenes elhelyezésére. Az ő helyzetük rendezésének felgyorsítását kívánta szolgálni a támogatás: 400.000 Ft egyrészt üzemanyagra, hogy minél hamarabb – nagyobb csoport összevárása nélkül – lehessen továbbvinni őket Belgrádba, másrészt telefonkártyákra, a szülőkkel való kapcsolattatás céljából.
A következő állomás a bolgár határváros Dimitrovgrad volt, amelynek térségében a Nisbe küldött kallódó gyerekek 80 %-át szedik össze, és a város gyermekjóléti intézményének alkalmazottait jelölik ki a törvény értelmében kötelező ideiglenes gyámnak. (Itt érdekes volt tapasztalni az erőteljes bolgár hatást a régió nyelvében, kultúrájában.)
IV. szakasz
2016. november 18-án a segélyakció Szabadka környékére vitt támogatást.
A városközpontban különböző civiltársadalmi szervezetek együtt tartanak fenn egy központot, ahol a megérkezéskor éppen csomagokat készítettek elő a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett lelkes fiatalok.
Az ottani munkát koordináló vezetővel történt egyeztetés nyomán a hetek óta ott dolgozó amerikai Keegen Nashannal, „Kigivel” és a helyi baptista lelkésszel, Nyúl Zoltánnal együtt sikerült lebonyolítani a bevásárlást a hatalmas szabadkai piacon.
A megvásárolt cipők és hátizsákok egy része nem sokkal később már szétosztásra is került a város szélén abban az épületben, ahol nemrég kezdtek el dolgozni a civilszervezetek.
Kelebián, a határon folyamatosan százak várakoznak arra, hogy jelentkezhessenek a magyar regisztrációs pontnál – az idő hidegre fordulásával egyre nehezebb körülmények között. Öt nappal korább szervezték meg az ott dolgozó civilek, hogy meleg ételt főzhessenek maguknak. Természetesnek tűnt, hogy a segély másik részével ezt támogassuk – ami láthatólag elszomorította az erre szintén számító Kigit. Felemelő volt, hogy kérdésünkre a „rivális” kelebiai koordinátor maga jelentette ki, hogy a városban szerinte is nagyobb szükség van erre a pénzre.
Ezért visszamenve első helyszínünkre, ott adtuk át a támogatást – azzal az örömmel, hogy valóban tiszta szándékú és józan gondolkodású emberekre bízhatjuk felhasználását.