Kedves magyar barátaim!
Ebben az évben 60 éve, hogy Poznanyban és Budapesten felkelések voltak 1956-ban, és 40 éve a radomi sztrájknak (Lengyelországban). Lélekben veletek vagyok.
Most egy tábla előtt állok Wroclawban. Ezen emléket állítottak azoknak a wroclawiknak, akik segítettek magyar barátaiknak véradással, pénzgyűjtéssel, gyógyszerekkel. A két esemény (a poznani és a budapesti) egyesített minket, barátokat nem is egyszer. Büszke vagyok lengyel voltomra, és hogy ilyen kitűnő barátaim vannak.
Önök segítettek nekünk, amikor 1997-ben árvíz volt nálunk. Zalatnay István gondolkodás nélkül fogadott minket, és gondoskodott olyan sok kellemes élményről, hogy gyorsan elfelejtkeztünk a szörnyű árvizes élményeinkről.
Néhány évvel ezelőtt lengyelek utaztak Budapestre, hogy segítsenek magyar barátainknak Orbán Viktor beszéde alatt. Nem találkoztam sehol olyan néppel, mely annyira tisztelné és szeretné a lengyeleket. Ezért én is átadom most Önöknek a lengyel-magyar barátság szimbólumát. Ez a szimbólum, a kettős kereszt Poznanban található. Az elsőn 1956 áll, a másikon 1956, 1968, 1970 és 1981. Az első kereszt a magyar kereszt, és a felkelés éve van rajta. A másik a lengyel kereszt, és a lengyelek számára fájdalmas évek. Két név áll ott: Mindszenty érseké, aki sokat szenvedett a magyar népért, és Stefan Wyszynskié, aki a lengyel népért. A közös keresztgerenda összeköti a két keresztet: ez a két nép barátságának jelképe.
Szeretném ezt a mondatot kiáltani: éljen a magyar-lengyel barátság! Ez a szerény bizonyítéka annak a hálának, melyet mindenért Önök iránt érzek. Soha sem voltak ilyen remek barátaim. Nem is érdemlem meg ezt a sok jóságot Önöktől. Ezért is vagyok Önökkel teljes szívemből, és hiszem, hogy örökre barátok maradunk.
Szívélyesen üdvözlök mindenkit, az Önök családjait és az egyházat. Isten óvjon és vigyázzon Rátok!
A viszontlátásig
A ti Martinotok.