Kedves Gyülekezeti Tagok, Erdélyiek, Barátaink!

Az Erdélyi Gyülekezet vezetése örömmel jelenti be, hogy a gyülekezet egyházi jogi státuszának támogatására indított aláírásgyűjtés eredményeként január végéig 598 íven begyűlt kerek 3700 aláírást hivatalosan benyújtotta az Országgyűlés Emberjogi és Vallásügyi Bizottságánál.

z Erdélyi Gyülekezet vezetése örömmel jelenti be, hogy a gyülekezet egyházi jogi státuszának támogatására indított aláírásgyűjtés eredményeként január végéig 598 íven begyűlt kerek 3700 aláírást hivatalosan benyújtotta az Országgyűlés Emberjogi és Vallásügyi Bizottságánál.

Levélben még azóta is érkeznek – sajnos sokszor 8-10 napos postai továbbítással – az aláírások, amelyek száma így mostanára meghaladta a 4000-et.
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az aláírásgyűjtéshez semmilyen „korszerű és hatékony módszert” nem használt a gyülekezet. Nem történt gyűjtés utcán, nem alkalmaztunk külön, fizetett aláírásgyűjtőket – ahogy azt többen is jószándékuan tanácsolták. Kizárólag gyülekezeti tagjaink segítségét kértük és címlistánkra küldtük szét az erre vonatkozó információkat is tartalmazó levelet.
Ez az ügy várakozáson felül megmozdította a tenni akarást. Ezúton mindenkinek megköszönjük a segítéségét, és kérjük, hogy a – sokszor nagy távolság ellenére – igyekezzenek módot találni arra, hogy személyesen is el tudjanak jönni alkalmainkra.

Budapest, 2012. február 9.

 

Dr. Zalatnay István
vezető lelkész

Lovas Józsefné
főgondnok