Kedves Gyülekezeti Tagjaink, Erdélyiek, Támogatóink!

Szeretettel köszöntjük gyülekezetünk nevében. E körlevelünkhöz mellékeljük már márciusban elkészült Tájékozta-tó füzetünket, valamint annak most elkészült kiegészítő „leporellóját”, amelyben új munkatársainkat mutatjuk be, és kicsit részletesebben karitatív szolgálatunkat. Kérjük, másokkal is ismertessék meg!

 

A közeljövő kiemelt programjai:

Május 20-21. Pünkösd ünnepe vasárnap és hétfőn is úrvacsorás istentisztelettel.
Június 3. Németh Géza Emlékkonferencia

A gyülekezet alapító lelkészének születésnapja körül tartott évenkénti konferencia központi témája idén:

Egyház – Cigányság – Misszió

A 10 órás istentisztelet után – egy ebédszünet közbeiktatásával – három blokkban foglalkozunk a témával. Meghívottak:
Cegléd-Ugyer iskolája, óvodája, gyülekezetünk által is finanszírozott szociális munkása (Benedek Gáborné,
Téren Gyöngyi, Lugosi Gáborné)
Gergely István „Tiszti” és a csíkszeredai Csibészek Alapítvány
Fülöp G. Ila és marosvásárhelyi vártemplomi gyülekezet által indított utcagyerek misszió
A Budapesti Református Cigány Szakkollégium és lelkésze Topolánszky Ákos

 

Szja 1%-os rendelkezés

Idén már az adóhatóság, a NAV készített mindenkinek adóbevallását. Aki nem kérte, annak nem is küldték el. Félő, hogy sokak támogatása így elvész, akik korábban segíteni tudták így az egyházakat és a társadalmi szervezeteket.

Május 22-ig azonban még lehet rendelkezni az Szja 1 %-ról, és azt beküldeni a NAV-hoz.

Ehhez a korábbi eljárásnak megfelelően kell a – levelünkhöz is mellékelt – formanyomtatványt kitölteni, leragasztott és a ragasztáson keresztül aláírt borítékban postán elküldeni a megyei vagy illetékes budapesti NAV-hoz.

Fontos, hogy az egyházaknál azok rendelkezése is számít, akik nyugdíjasok vagy más miatt nincs adózott jövedelmük, mert a támogatás egy része a rendelkezések számától függ.

A korábbiaknál így bonyolultabb az adó 1 %-kal való támogatás, de nagy segítséget jelent. Kérjük, akár az Erdélyi Gyüleke-zetet vagy alapítványát, akár mást támogatnának szívesen, vállalják a plusz fáradságot.

Az Erdélyi Gyülekezet technikai száma: 0334
Társadalmi szervezetként támogatható Legato Alapítványt (Adószám: 18099098-1-41)

Remélve, hogy személyesen is találkozunk a következő hetekben, üdvözletét küldi:

Budapest, 2018. május 10.

Dr. Zalatnay István lelkész és Lovas Józsefné főgondnok