A temesvári népfelkelés közelgő 30. évfordulója alkalmából, november 29-én, pénteken a Baráti esték rendezvénysorozat vendégei voltak Lukács Csaba újságíró és dr. Zalatnay István, a budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora. Az Új Ezredév Központban megtartott Baráti est résztvevői megtekintették Lukács Csaba menekültsorsokat bemutató, Határon – 1988–89 című dokumentumfilmjét, majd izgalmas háttérinformációkat tudtak meg dr. Zalatnay István lelkipásztortól az 1989 decembere előtt Romániába küldött segélyszállítmányokról, valamint az erdélyi menekültkérdés és a berlini fal leomlása közötti rejtett összefüggésekről.
Lukács Csaba dokumentumfilmje négy erdélyi magyar „határsértő” történetét mutatja be, akiket vagy elfogtak a román–magyar határon, vagy átjutottak, de visszaküldték őket a magyar határőrök, vagy szerencsésen átjutottak és új életet kezdtek az anyaországban. Drámai történeteket hallottunk a menekültek, illetve a határ menti településeken élő szem- és fültanúk szájából, akik brutális bántalmazásokról és gyilkosságokról is beszámoltak. Lukács Csaba elmondta, hogy nagyon kevés menekültet és a határzónában élő tanút tudott szóra bírni, mert az emberek egy negyed évszázad elteltével sem akarnak beszélni az átélt borzalmakról, talán még ma is félnek az esetleges következményektől.
A teljes cikk a NyugatJelen oldalán