Az adventig tartó egyházi év utolsó állomásaként, Örökkévalóság vasárnapján az Erdélyi Gyülekezet mindig megemlékezést tart a ’89-es temesvári forradalom mártírjainak emlékére, központjában, a Reménység Szigetén állított kopjafánál. Az idei alkalomnak különös jelentőséget adott a forradalom 30 éves jubileuma.
A Zalatnay István által tartott Istentiszteleten, a gyülekezet, amelyen a főleg Erdélyből elszármazott tagjain kívül díszvendégként részt vett Tőkés László, akinek ellenállása a hatalommal szemben kirobbantotta a forradalmat. Az istentisztelet után Németh Zsolt, az erdélyi menekültmissziót elindító, majd a gyülekezet alapító Németh Géza egyik fia, a gyülekezet tiszteletbeli főgondnoka, az országgyűlés a külügyi bizottságának elnöke és Bierbauer Zsolt főgondnok helyezett el koszorút az ’89-es forradalom mártírijainak kopjafájánál, melyen Temesvár, Arad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Brassó egy-egy magyar és román áldozatának nevei olvashatóak.
A tiszteletadás után a másfél évtizeden át istentiszteleti helyként használt egyik barakkban, az egykori „ótemplomban” emlékeztek vissza a forradalom eseményeire. Tőkés László nagyon őszintén, személyes hangon idézte fel a hallgatóságnak, hogy az elnyomottság ellen hogyan emelte fel hangját, s hogy e hang az egykori családi házából s a templomból indulva Temesváron át forradalommá szélesedett, összefogva magyarokat és románokat, elsöpörve Nicolae Ceausescu hatalmát. Külön kiemelte, hogy az állandó megfélemlítettség ellenére milyen csodálatos egységben volt mellette a gyülekezet, a presbiterek. Közismert, hogy ez volt Kelet-Európa legvéresebb rendszerváltoztatása. Tőkés püspök így emlékezett azokra a napokra: “A Szabadító Krisztus születésnapján, Karácsonykor eljött a valódi szabadítás ideje Temesváron, majd Erdély városaiban, majd az egész Romániában, és ilyenformán a magyar román nemzet közös akaratából, összefogásából történhetett meg a kommunista, ateista diktatúra bukása.” Tőkés László isteni ajándéknak nevezte, hogy részese lehetett a folyamatoknak.
A tiszteletadás után a másfél évtizeden át istentiszteleti helyként használt egyik barakkban, az egykori „ótemplomban” emlékeztek vissza a forradalom eseményeire. Tőkés László nagyon őszintén, személyes hangon idézte fel a hallgatóságnak, hogy az elnyomottság ellen hogyan emelte fel hangját, s hogy e hang az egykori családi házából s a templomból indulva Temesváron át forradalommá szélesedett, összefogva magyarokat és románokat, elsöpörve Nicolae Ceausescu hatalmát. Külön kiemelte, hogy az állandó megfélemlítettség ellenére milyen csodálatos egységben volt mellette a gyülekezet, a presbiterek. Közismert, hogy ez volt Kelet-Európa legvéresebb rendszerváltoztatása. Tőkés püspök így emlékezett azokra a napokra: “A Szabadító Krisztus születésnapján, Karácsonykor eljött a valódi szabadítás ideje Temesváron, majd Erdély városaiban, majd az egész Romániában, és ilyenformán a magyar román nemzet közös akaratából, összefogásából történhetett meg a kommunista, ateista diktatúra bukása.” Tőkés László isteni ajándéknak nevezte, hogy részese lehetett a folyamatoknak.
A hallgatóság soraiból is előkerültek emlékek. Nem volt rádió és telefon, mindenki el volt vágva a másiktól, a hírek szájról szájra terjedtek s figyelték a külföldi adók híreit. A fiatal férfiakat azonnal behívta az akkori katonaság szolgálatra, amelynek később egy része átállt a forradalomhoz. Többen elmesélték azon napok családi eseményeit, félelmeiket, volt, aki éppen színházba vitte gyermekét s mire kijöttek tank állt a közelben s az utcán pedig halottak feküdtek. Mint mondta, akkor nem volt fontos, ki magyar, ki román hisz a cél közös volt, leszámolni egy diktatórikus rezsimmel. Akik Magyarországról nézték az eseményeket, aggódva figyelték nemzettársaik sorsát, segélycsomagokat küldtek, összegyűltek a Román Nagykövetség előtt, imádkoztak s a bátrabbak mentek ki Erdélybe segíteni.
Az akkor történtek kísértetiesen hasonlítottak 1956 eseményeire. A Ceausescu – rezsim pont Karácsonyra bukott meg, s addig sosem látott képsorok rengették meg a világot: a Ceausescu házaspárt 1989. December 25-én ítélték halálra és végezték ki gyorsított eljárásban, kamerák s a világ szeme előtt.
Tőkés László végezetül, az azóta elhunyt író, Sütő András szavait idézte meg. Magyarországon akkoriban mutatták be az Advent a Hargitán című színművet, melyben így írt: Add vissza bár a halottjainkat, Istenünk… És ha már így jársz el mivelünk, miért nem hagyod meg nekünk a kiáltás jogát legalább?
Peleskei Biró Juli