Meghívó

Az Erdélyi Gyülekezet szeretettel várja családjával együtt 2019. október 31-én Reformáció Ünnepére valamint a gyülekezet által hagyományosan november 1-jén tartott Erdélyi Halottak Napjára

Program:

okt.31. 17.00 Tonk Sándor testamentuma; a film az Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapító rektorának, a az erdélyi egyház főgondnokának, a kiemelkedő történésznek életét idézi fel elsősorban barátok, pályatársak megszólaltatásával.
18.15 Az Erdélyi Emlékkertben megemlékezés az egyes régiókban született történelmi személyiségekről
19.00 Úrvacsorás istentisztelet reformáció ünnepi liturgikus imákkal

nov.1. 8.00 Reggeli áhítat
12.00 Napközi áhítat
16.00 Úrvacsorás istentisztelet kórusszolgálattal
majd az Erdélyi Emlékkert bejárása és „világítás”
18.00 Esti áhítat
(Az Erdélyi Gyülekezetben régi magyar protestáns istentiszte-leti hagyományok ihletésére született liturgia szerint történik „a nap megszentelése”. Halottak Napján ezek az áhítatok kísérik a megemlékezőket a szeretteikhez és az Isten színe elé vezető úton.)

Gyakorlati tudnivalók:

• az Örs vezér tere metró-kijáratától jobbra 50 m-re nyíló parkolóból okt. 31-én 16.30-tól, nov. 1-jén 7.45-tól Erdélyi Gyülekezet feliratú mikrobusz jár.
• Autóval az Örs vezér terétől a Fehér útra, majd 500 m után a lámpás kereszteződés-nél balra kell fordulni, a Gyógyszergyári útra; 700 m után jobbra van a bejárat.


• Az Emlékkert egész nap látogatható; az emlékhelyek bejáratánál található kaspókban lehet virágot, az emléktáblák alatt pedig mécsest elhelyezni. Mécses a helyszínen vásárolható.
• Az istentiszteletek kivételével folyamatosan lehet családi emléktáblát és urnahelyet megrendelni.
• Az egész nap működő büfében tea, forralt bor, zsíros kenyér kapható.
• Cím: 1106 Budapest, Gyógyszergyári út 3. (www.erdelyigyulekezet-budapest.hu).

  • Az események megörökítésre kerülnek gyülekezetünk honlapján, FB oldalán és Instagramján. Aki nem szeretne a fotókon szerepelni, kérjük, jelezze a fényképésznek!